Interjú Hennel Ádámmal
Hennel Ádám évekkel ezelőtt igen rövid idő alatt komoly lapcsaládot épített fel, melynek középpontjában az informatika és a számítógépes játékok álltak.
h i r d e t é s
Több mint egy tucat magazin volt a portfólióban, de a legjelentősebb a GamePress volt, mely igencsak újító és fiatalos szellemiségével lett sikeres. Főszerkesztőként és a lapcsalád vezetőjeként sok történettel gazdagodott, mindezt tavaly egy gigantikus méretű interjúban mesélte el. Most jöjjön egy más szemléletű interjú, melyben szó esik a médiumok felelősségéről, az irigységről és természetesen az Apple-ről is. A beszélgetést egy belvárosi étteremben készítettük.
-Megnéztem a weboldalad, ahol az interjúk is megtalálhatók. Tulajdonképpen micsoda a hennel.hu? Interjúkötet, személyes oldal, vagy éppen blog?
Eredetileg az volt a terv, hogy a hennel.hu-n egy hosszabb szöveget jelentetünk meg, amiben az elmúlt évek történéseit soroljuk fel. Nem csak én, hanem több olyan személy, akik vezető egyéniségei voltak ennek a valaminek, amit Pc Web-nek hívunk. Aztán Horváth Tamás barátom egyszercsak felhívott, és elmondta hogy van egy jobb ötlete, készítsünk egy több fejezetes interjúkötetet. Én eleinte ódzkodtam ettől, elvégre ez mégiscsak rengeteg idővel jár, az embernek át kell gondolnia mindent, és talán ami a legfontosabb: összegezni kell négy év eseményeit. Végül belementem, és elmeséltem mindent, amit csak lehetett. Több mint két hónapon át készültek az interjúk, majd aztán az óriási tömegű szöveget legépeltettük – közel 200.000 karakter volt -, majd összeszerkesztettük, rengeteg dolgot utólag átírtam, sok mindent töröltünk, és aztán 2009 októberében elkészült a kötet.
Majd később, mivel nagyon nagy lett az érdeklődés, és ellentmondásos pletykák kezdtek terjedni a közösségen belül, úgy döntöttem, hogy elindítok egy blogot is, ahol mérsékelt intenzitással, de rendszeresen jelennek meg különféle cikkek, tartalmak. Ettől függetlenül úgy gondolom, a hennel.hu nem más mint egy személyes weboldal, amely nagyobbra nőtt mint terveztük.
-Az interjúköteted első fejezetének ez a címe: “A divat, az Apple és a sznobizmus”. Ezzel azt akarod sugallni, hogy a Mac-es felhasználók közt sokan sznobok?
Nem. Ez egy félreértelmezése a fejezetnek, melyet csak akkor érthetünk meg, ha el is olvassuk azt. Nagyon sokszor találkoztam azzal a váddal – nem csak magamra értve -, hogy az ember ilyen-olyan okból kifolyólag sznob. Nos, én ebben az interjúban elmagyaráztam, hogy maga a sznob kifejezés honnan ered, kikre használták, és mi volt az értelme. Ma már ezt a kifejezést sokan rosszul, tévesen ismerik, erre világítottam rá. Egyébként pedig bizonyára vannak olyanok, akik azért vásárolnak akár egy Apple készüléket, vagy bármilyen értékes, márkás terméket, mert ki akarnak tűnni a tömegből, státusszimbólumként tekintenek ezen termékekre, de ezzel nem lehet és nem is kell foglalkozni.

-Megmondom az igazat, én is ezt az újfajta értelmezést ismertem a sznobizmussal kapcsolatban. Veled kapcsolatban azonban nem nehéz ezt mondani, hiszen ha rád nézek, azt látom hogy nagyon márkás ruhákat viselsz, iPhone-t használsz, kezeden egy méregdrága óra, most is talán a város egyik legdrágább éttermében ülünk, vagyis ha te nem vagy sznob, akkor ki az?
Ez nem sznobizmus, hanem inkább igényesség, vagy ragaszkodás a minőségi termékekhez. De nem gondolom, hogy ez ahogyan én élek, annyira messzi és életidegen. Kétségtelen, hogy jó színvonalon élek, de ez még én szerintem nem rongyrázás, éppen ezért még elérhető, szerethető és emberi. Erről is szól az interjúkötet, hogy ez az életstílus amiről beszélünk most is, hogy például elmegy az ember egy jó étterembe csak úgy, vagy vásárolgatásnak szentel egy délutánt, és még sorolhatnám, szóval ez a fejlett országokban teljesen természetes, ott tudják az emberek, hogy aki jól dolgozik, tehetséges és letesz valamit az asztalra, az jobban él, mint az átlag. Itthon ez még lehet sokszor furcsa, de nekem éppen ez a személyes sztorim, hogy indítsuk már be a polgárosodás motorjait ebben az országban!
-És azt hogyan kell csinálni?
Egy sor dolgot lehet tenni, de ha engem kérdezel, akkor arról tudok beszélni, amihez én értek. Hogyan kell csinálni? Minőségi, újfajta gondolkozásmódú magazinokat kell létrehozni, irányítani. A médiának hatalmas szerepe van abban, hogyan élünk, mi az ami felkelti az érdeklődésünket, és merre megyünk. Elég csak megnézni a sikeres cégek marketingjét. Erre jó példa az Apple is. Nem követi a “divatot”, hanem diktálja. Ez ugyanígy megadatott a médiának is. Nekünk, hírcsinálóknak, véleményformálóknak ez egy óriási felelősséget jelent. Meg kell találnunk azokat az irányokat, azokat a témákat, amik segítségével orientálhatjuk az olvasókat. Merthogy ez a feladata minden médiumnak. Akik pedig rossz útra terelik az olvasókat, haszontalan témákkal traktálják a fiatalságot, azok véleményem szerint károsak, és ők maguk sem tudják mit tesznek. Egyébként ezek a személyek, akik ilyen dolgokon ügyködnek, láthatóan nem is lesznek sikeresek, hiszen a szellemiségük, mondanivalójuk már eleve magában hordozza a bukást.
-A Trendmagazin mi felé orientál?
A Trendmagazinnak nagyon sok feladata lesz. Egy ilyen életstílussal foglalkozó lapon keresztül pontosan egy olyan réteget lehet megcélozni, akik fogékonyak az újdonságokra, szeretnének kitörni a jelenlegi helyzetükből, képesek új utakat keresni maguk számára. Ez pedig egy fantasztikus lehetőség egy magamfajta embernek! Mégpedig arra, hogy azt a gondolkozásmódot, azokat az értékszempontokat amiket helyesnek gondolok és amikben hiszek, bemutathassam az olvasóknak.
Hogy hírértéke is legyen ennek a beszélgetésnek, elmondom, hogy a Trendmagazin több területen még most a nyáron elkezdi a munkát. Ezek közül most kiemelném a hamisítványok elleni harcot. Ezt már jó ideje előkészítettük, legfőképpen a hamis órákkal fogunk foglalkozni. Komplett csapat fog ezen dolgozni a magazinon belül, megnézzük először is mi a helyzet, mik a jogszabályok, majd elkezdjük az olvasók felvilágosítását szakmai cikkekkel. Emellett természetesen menni fog a svájci órák promótálása. Ügyvédünk és szakértőink segítségével pedig kidolgozunk egy olyan stratégiát, aminek hatására egy éven belül komoly eredményt tudunk elérni az interneten hamisítványokat áruló emberekkel szemben. Ez egy hosszútávú projekt, sok-sok konzultáció lesz még erről a szakmával, jogalkalmazókkal és a kereskedőkkel egyaránt. Például ez is a társadalom javát szolgálja, és mi neki is látunk.
-Ez nagyon komolynak és fontosnak tűnik. Köszönöm hogy nálunk említetted először. Nos, a keresztény értékrend, amire egy másik interjúdban hivatkoztál, mennyire lesz fontos a lapon, egyáltalán hogyan kell ezt elképzelni? Csak mert olvastam a weboldaladat, beszéltem is több emberrel, és voltak akik ezt nem pontosan értették...
Fontos lesz, de nem lesz zavaró, nem lesz régimódi, begyepesedett, mint azt sokan gondolnák, ha meghallják ezt a kifejezést hogy “keresztény értékrend”. Éppen most írok erről egy cikket a blogomra, ahol majd ezt részletesebben is kifejtem, de a lényeg talán az, hogy egy nagyon jól látható és transzparens úton halad a magazin értékrendje. Éppen ezért nem fogunk olyan témákkal foglalkozni, vagy olyan személyeket előtérbe állítani, akik szerintünk károsak, de legalábbis téves utakra viszik az embereket. A Trendmagazin értékrendjét a Biblia és a polgári, nyugati gondolkozásmód adja, ez alapján készül a lap – és tesszük mindezt úgy, hogy ez nem hogy elvenne bármit is, de még hozzá is ad a magazinhoz.

-Beszéltünk az Apple felhasználókról, most beszéljünk egy kicsit a márkáról is. Hogyan és mikor ismerkedtél meg a Macintoshsal?
Nagyon régen lehetett, mikor új laptopot akartam vásárolni, és kinéztem egy Dell gépet, valamint egy Macbook Pro-t. Egy darabig hezitáltam, majd végül mégsem mertem átállni Mac-re, és inkább a Dell-t vettem meg. Aztán nagyjából rá egy évre egyik ismerősöm vásárolt magának egy iPhone-t... Akkoriban még csak néhány embernek volt az országban, és ő megmutatta nekem. Pár napra rá már én is iPhone-t használtam, és lenyűgözött a technika, a mögötte álló precizitás, és a teljesen más szemlélet. Ezen ismeretek után már adott volt, hogy számítógépekben és laptopokban is az Apple termékeit részesítettem előnyben, és ez így van a mai napig is.
-Az oldaladon a hozzászólásokban olvastam egy vicces kommentet, valaki azt írta hogy kétféle iPhone tulaj létezik: az egyiknek több száz alkalmazás fut a gépén, ezeket használja is, míg a másik fajta felhasználó csak az alapvető funkciókat, így nem is ismeri lényegében a telefonja tudását. Hennel Ádám melyik kategóriába sorolható?
Semmiképpen sem a másodikba, de az biztos hogy nincs több száz alkalmazás a telefonomon, bár az tény hogy rendszeresen vásárolgatok rá programokat. Legfőképpen a Bloomberg nevű tőzsdei alkalmazást használom, de ezt napi szinten. Mindenkinek ajánlom, akiket érdekelnek a részvényárak, és a részvényekhez tartozó vállalati és financiális hírek.
-Az interjúkötetedben megemlíted a tőzsdét is. Sok befektetésed van?
Erről eszembe jut egy televíziós műsor jelenete. A TV2 Napló című műsorában a riporter, Keleti Andi megkérdezte Hajdú Pétert – akit én egyébként egy roppant tehetséges tévésnek tartok -, hogy mennyi befektetése van? Néhány másodperc gondolkozás után jött a válasz: nem sok. Azt hiszem most én is Hajdú Pétert tudnám ismételni.
-Gondoltam hogy ilyesmi választ kapok... Ugye Apple részvényed is van?
Igen, én hiszek az Apple-ben, mint cég, mint tőzsdei vállalat, éppen ezért már egy ideje befektettem Apple részvényekbe – igaz hogy egyelőre nem a Nasdaq-on, hanem az európai börzén, a Xetrán. Aki ismeri a grafikonokat és a számokat, az tudhatja, nem lőttem mellé.
-Viszont most a válságban sokan nehéz helyzetbe kerültek, és talán visszatetsző lehet értékes termékek mellett kiállni, legalábbis én ezt tapasztalom. Gondolom ezt üzletemberként Te is látod...
Igen. Sajnos nem csak pénzügyi válság alakult ki, hanem több helyen már megjelentek a természeti katasztrófák, így hazánkban is. Rettentően fontosnak tartom, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon. Hála Istennek a mi közösségünk tagjai tudomásom szerint összességében több mint fél millió forinttal támogattak egy karitatív szervezetet az árvízkárosultak megsegítésére.
Egyébként ilyen időkben én is azt tanácsolom a nagyvállalkozó, üzletember barátaimnak, hogy ne most kérkedjenek a pénzükkel, nem biztos hogy most van itt az ideje Karib-tengeri luxusutazásnak, vagy új terepjáró vásárlásának, szóval függetlenül az anyagi helyzetüktől, kicsit fogják vissza magukat. Félreértés ne essék, nem vagyok semmi jónak az elrontója, de nem tartom szerencsésnek hogy például a mi közösségünkön belül is voltak akik ezzel-azzal kérkedtek, miközben mások épp most veszítik el a munkájukat. Ezt szóvá is tettem, és úgy tapasztalom hogy ezen a téren is vannak pozitív változások!
-Végezetül... visszatérve az előző témára, ezt már mástól is megkédeztem, és szerintem ez jelenlévő probléma – az irigységre gondolok. Én már több éve használom az Apple gépeit, és többször megkaptam, hogy kivagyi vagyok, nagyképű, meg hasonlókat, és ez levezethető arra hogy az emberek irigyek. Te mit gondolsz erről?
Ó, ha az irigység a téma, akkor hosszasan fogunk itt még beszélgetni ennél az asztalnál, mert erről én könyveket tudnék írni. Azt látom, hogy ebben az országban két hatalmas probléma van, és hitem szerint mindkettő a rossz szellemiség miatt alakult ki. Az egyik a rosszindulat, a másik az irigység. Ha ez a kettő párosul, akkor baj van. És látjuk, ez hazánkban megtörtént. Én szerintem nem normális dolog az, hogy ha valaki kiszáll egy nagy értékű autóból, sokan egyből úgy néznek rá, mint egy bűnözőre, és az sincs rendjén, hogy ebben az országban ha valaki elér egy bizonyos anyagi szintet, akkor már testőrökkel kell saját magát, családját és értékeit is védelmeznie.
Ebbe nem szabad beletörődni! Tenni kell azért, hogy ez a gondolkozásmód változzon. Tenni kell azért, hogy ez az ország növekedjen, fejlődjön, felül tudjon emelkedni sérelmein, és az itt élő emberek ne a múltnak éljenek, ne a tegnapon keseregjenek, hanem legyenek elérhető céljaik, és menjenek előre, bátran, erővel, hittel! Ezért is fontos, hogy ebbe a munkába minden egyes médium a saját képességeihez mérten beszálljon. Örülök hogy a Macportal és még sokan mások is nyitnak ezen témák felé – például egy ilyen beszélgetéssel -, mert mindazok akik ebben részt vállalnak – és nem haszontalan, butító magazinokat készítenek -, azok meggyőződésem szerint áldottak és sikeresek lesznek az elkövetkezendő időkben is!
-Tökéletesen egyetértek Veled Ádám, és sok sikert kívánok ehhez a munkához! Nagyon hálás vagyok, hogy időt szakítottál ránk és válaszoltál a kérdéseimre!
Köszönöm a lehetőséget!
Tetszett a cikk? Olvasd el ezeket is:

macportal.hu widget
Töltsd le most! Amelynek segítségével rögtön értesülsz a legfrissebb Apple hírekről, amelyek RSS csatornán keresztül érkeznek. A program a Dashboard-ra kerül telepítés után.





del.icio.us
IwIw
Google Bookmarks
Facebook
UrlGuru
MySpace
Elérhető,
Nincs gépnél,
Elfoglalt,
Offline
2010.06.26, 00:35
Hennel Ádám okos dolgokra tért ki, örülök hogy szóba került több téma is :)))
minden jót,
Anita
2010.06.26, 00:43
Ilyen lenne a pozitív példa?
Ettől eltekintve sok igazság is van az elmondottakban.
2010.06.26, 00:48
Hennel Adam amit mondott az irigysegrol az jelenlevo problema, de mintha maga meg is valaszolta volna : nem kellene senkinek kerkedni semmivel.
Hajdu Petya meg.... tehetseges, hisz nemtom 2-2,5 millioan nezik tan?Igen. de Attol meg nem lesz jo pelda vagy jo ember....
2010.06.26, 06:51
2010.06.26, 11:19
András: HÁ nem mondta egy szóval sem hogy Hajdú P. jó példa lenne, csak hogy szerinte tehetséges tévés.
Igazuk van akik azt mondják hogy az ilyen sztároknak mint Hajdú nagyon oda kell figyelni h mit csinálnak, de azért nem okozott karambolt, nem vert meg senkit... rossz helyre parkol az X5össel, büntessék meg... (megnézném mi lenne ha egy ütöütt kopott kis suzukival csinálta volna?) ebben is sok esetben irigységet lehet érezni, amiről ez is szól.
Ami meg az apple usereket illeti, sztem nem kell azokat sem b.szogatni akik úgymond divatból váltanak Apple-re, mert aztán ők is rájönnek hogy milyen jó ez a cég, és végül már fanok lesznek :) valakit a külső vonzz, mást más..
2010.06.26, 17:40
Hennel Adamnak pedig grat az apple reszvenyekhez, nekem is abba kellett volna tennem a penzem :( bar lehet most mar az is a tetejet jarja.
2010.06.28, 04:07
a kerdezonek meg uzenem. iphone csak magyarorszagon sznob termek meg status szimbolum, jobb helyeken nem az.
2010.07.08, 14:17
2010.07.18, 19:23
Jó lenne ezt visszaszorítani és akkor sokkal békésebben élne mindenki.
Ez is olyan amin most jól elgondolkozom, le is írtam, de mélyen belül érzem: nem lesz belőle semmi. :(
2010.08.27, 18:30
Az pedig hogy ki milyen TV-s embert ismer el az o dontese. Attol meg mert Hajdu Peter emberileg sokaknak nem tetszik, sikeres. Ahogy Hennel Adam is, ezek nem osszefuggo dolgok.
En sok sikert kivanok mindenkinek aki ambiciozus es vannak tervei...!
Szólj hozzá